2025/2026. tanév

Iskolánk Karácsonyi félévzáró műsora

A már hagyományossá vált karácsonyi műsorunkat az első félév utolsóelőtti napján tartottuk meg.
A tornaterem lelátóján alig maradt üres hely, annyian voltak kíváncsiak a gyerekek fellépésére. Szavalatokkal, énekekkel, ritmikai gyakorlatokkal, jelenetekkel zárták az első félévet. A diákjaink ünnepi gondolatokat fogalmaztak meg, verseltek, táncolta, egy tanulócsoport citera hangszeren játszott valamint  a színjátszó csoport huszárjátékot adott elő.
A rendezvény végén a szülők és vendégek tapssal, valamint őszinte mosollyal köszönték meg a tanulóink, óvodásaink és őket felkészítő dolgozóink munkáját.
Az iskola karácsonyi műsora ismét bebizonyította, hogy az ünnepi készülődés legszebb pillanatai azok, amelyeket együtt élhetünk meg.



Nyomtatás